20 March 2007

Funckiók pro & kontra I.

FÜRDŐ

Pro: Az első kézenfekvő megoldás a fürdő visszaállítása lenne, hiszen Pécsett továbbra is hiány van nyaranta strandokból és a fürdőkultúra téli gyakorlása sem biztosított. Mindezeken felül a víz, mint városképi elem is erősen hiányzik Pécsről.

Kontra: A Balokány Fürdő jelenleg sem funkcionális adottságaival és méreteivel, sem idényjellegével nem tudná kielégíteni a mai kor fürdőzési igényeit. Télen-nyáron használható élményfürdőt építése esetén a parkot vesztenénk el, míg a park megtartásával a fürdőnek szánt négyzetméterek bizonyulnának kevésnek. Nyitott fürdő esetén a Zsolnay út megnövekedett forgalma már hatványozott hátrányként jelentkezne a korábbi évekhez képest.

PARK

Pro: a városban kevés a zöldfelület, a növényzet megtisztításával és újratelepítésével, valamint az öltözőépületek teljes rekonstrukciójával egy sétapark jöhetne létre.

Kontra: Ennek az intim park elképzelésnek ellentmond a várhatóan az EKF-fel érkező funkciós és embermennyiség megnövekedett koncentrációja a területen. Másszóval a Balokánynak szükségképpen nyitnia kell, sem a teljes zárkózottságát, sem zöldfelületének 100 százalékát nem tudja eredeti állapotában konzerválni. A megváltozott városi szerep egy nyitottabb, városiasabb közteret kíván egy egyszerű közparknál, ám kétségtelenül az egyik legfontosabb szempont az "emlékek" megtartása lesz.

PIAZZA PIACCAL

Pro: A Balokány területe jelenleg kívül esik az általános gyalogos forgalmon, ezért nem kizárt, hogy plusz katalizátorra (azaz extra funkció beemelésre) lesz szükség a terület szószerinti revitalizálása érdekében. A fenntarthatóság, "EKF előtt és után" is egy kulcs kérdés.
Pécsett megvan a hagyománya a piacoknak (Vásár, régi Felsőmalom utcai piac, buszpályaudvar, stb) ám épp kiszorulóban vannak a belvárosból vagy minőségük vitatható. A piac jellegéből adódóan vonza és generálja a gyalogosokat, találkozások színtere.

Kontra: Még ha nem is feltétlenül élelmiszerpiacban gondolkodunk, hanem művészeti tárgyakban avagy a turizmust kiszolgáló apró árusok tömegével, ezek száma vélhetően teljesen kiforgatná a területet jelenlegi karakteréből.

1 comment:

vasquez said...

na már hegyezem is a beszólandókat :) egyébként ez a pro & kontra + képek jól szól. kiadványos. többit majd next post