Előzmények III. - A víz megjelenése

A vasúti megálló lefedése volt a kulcs kérdés az első kari vázlatterv után. Az elöntés analógiáját továbbvíve két részre bontottam az állomás szerkezetét:
1. maga az állomás infrastruktúráját adó építményekre, melyeket a köztér folytatásaként a tömör burkolat ad;
2. az állomást lefedő szerkezet, mely az előbbivel ellentétben áll: míg az tömör, nehéz, ez könnyű, ideiglenesnek ható szerkezet, mely egyben utal az EKF 2010 esetleges múlandóságára is.

A burkolat és az abba vájódó közlekedési felületek mellett így kialakul egy harmadik elem: a könnyűszerkezetes tető. Sokáig gondolkoztam azon, hogy a fürdő mint funkció megszüntetésével, hogyan lehet mégis visszahozni a vizet az új köztérre, megtartva a régi interaktív jellegét, hogy t.i. a medencék körül volt a legpezsgőbb a tömeg.
A hagyományos peronlefedések formájából kiindulva egy olyan vízgyűjtő tölcsérhez jutottam, mely egyszerre tudna:
1. újrahasznosító szerepet felvenni, és a keletkező esővizet begyűjteni, melyet a park öntözésére és az állomás mellékhelyiségeinek ellátására lehetne továbbhasznosítani;
2. az áttetsző tölcséreken lefolyó víz, mint interaktív elem, vagy a kisebb, tetőszerkezetben kialakított mélyedések, ahol összegyűlik a víz...
Akárhogyis, a tetőszerkezet a peronok fölött helyezkedik el, az észak-nyugati homlokzatot pedig a töltés előtt húzódó meglévő fasor adja, mely egy erős, zárt falat képez.