06 April 2007

Pont a hálózatban


Vonatállomás - miért itt? II.

Milyen szerepe van magának a vasútállomásnak? Honnan várja a forgalmát a Balokány megálló?
.. országos vasúti forgalom tekintetében a pécsi főpályaudvar az elsődleges le- és felszálló hely, a Balokány itt csupán opció;
.. a regionális szintű forgalom lenne a kiemelt célterület: ez egyrészt illeszkedik az EKF célkitűzéseibe (t.i. a városok kapcsolatának erősítése a régióban), másrészt a dél felé irányuló, éppen regionális hatókörű vonatok kapuja lehetne a Balokány megálló, az arra igyekvők fő felszállási helyévé lépne elő;
.. elővárosi szinten Pécsett még nincs konkrét HÉV-nek megfelelő járat, ám a kelet-nyugati irányban húzódó agglomerációs települések ilyetén bekapcsolására igény mutatkozik, a vasútvonal pedig megvan hozzá;
.. városon belül: az említett kulturális negyedbe érkezésen, a történelmi belváros közelségén kívül beemeltem Getto Tamás és Helmle Csaba díjazott koncepcióját, mely egy budapestihez hasonló Városliget kiépítését javasolja a vasúti töltés mögötti területen, magába foglalva a Nagy-Balokányt, Tüskésrétet, a zagytározót mint tavat, egészen a pécsi temetőig és Kertvárosig elnyúlva - ennek északi feje lenne a Balokány megálló parkjával és közterével.

No comments: